Hangosító 34. – Külföldön (is) dolgozó rendezők

A 34. Hangosítóban olyan színházi alkotókkal beszélgetünk, akik Magyarországon élnek, de külföldön is rendszeresen dolgoznak. A podcast vendégei: Gáspár Ildikó, az Örkény Színház rendezője, Hód Adrienn koreográfus, a Hodworks társulat alapítója, Polgár Csaba, az Örkény Színház színész-rendezője, valamint Székely Kriszta, a Katona József Színház tagja. A moderátor Gócza Anita. „Svédországból hoznám haza a legtöbb dolgot.” – Gáspár Ildikó „Amikor külföldön dolgozom, az olyan, mintha otthagynám azt a gyereket.” – Hód Adrienn „Külföldön érzek egyfajta szorítást, ami miatt hamarabb válok biztonsági játékossá.” – Polgár Csaba „Én folyton attól rettegek, hogy »odamondó«, Keleti blokk című előadást várnak tőlem, akármilyen anyagról is van szó.” – Székely Kriszta

Om Podcasten

A Színház folyóirat podcastja.