Macron a halálba küldi katonáit?

Mivel Franciaország GDP-arányosan alig küld fegyvert Ukrajnába és a francia elnök csak akkor lehet az EU egyik vezetője, ha Ukrajna ügyében a héják élére áll, legalább szavakban. Nyugati katonák Ukrajnába küldésével a francia elnök nem tett mást, mint felkészíti a nyugati társadalmakat arra, ami az „utolsó ukrán” után a globalisták akarata szerint következik. A németek óvatosabbak és tovább vonakodnak attól, hogy ötszáz kilométer hatótávolságú rakétákat adjanak Kijevnek, amit ráadásul német katonáknak kéne üzemeltetni. A műsorban szó lesz még az első kínai elektromos autók németországi fogadtatásáról is.

Om Podcasten

A Megadja Gábor és Hortay Olivér által életre hívott beszélgetéssorozat már a kezdet kezdetén rendkívül nagy megtekintést ért el. Az újult erővel induló csatornán rengeteg tartalom várja az érdeklődőket: parázs viták, gazdasági elemzések, politikai kommentárok, szakpolitikai podcastek, riportfilmek. Ezek mellett számos olyan műsort is láthatnak majd, amelyre eddig még nem volt példa a magyar médiában.