Bárdos András: az olvasás mindent túlél

Bárdos Andrást az emberek többsége a televízióból ismeri, vezetett hír- és magazinműsorokat, az utóbbi sok évben viszont életének nagy részét a könyvkiadás teszi ki. Persze ezer szálon kötődött korábban is a könyvekhez, szülei írók voltak, részt vett az Athenaeum Kiadó alapításában Kolosi Tamással, aztán Stahl Judittal is volt közös könyves cége, majd Rényi Ádámmal közösen nyolc éve megalapították a 21. Század Kiadót. Mit gondol Bárdos András a könyvek jövőjéről? Eltűnhet-e a papíralapú könyv? Hogyan jutnak hozzá a legjobb regények kiadási jogaihoz? Mik voltak a legsikeresebb címek, amiket a 21. Század Kiadó megszerzett? Honnan lehet tudni, hogy miből lesz siker? Milyen újdonságokkal készül a kiadó? Hogyan hatnak a tévésorozatok az olvasási szokásainkra? Ezekről a kérdésekről mind beszélgettünk Bárdos Andrással, aki azt is elárulta naponta mennyi időt tölt olvasással. A műsor második vendége Krusovszky Dénes, aki élete meghatározó könyvének Wells Tower: Elpusztítva, ​felperzselve című novelláskötetét választotta, aminek az egyik érdekessége, hogy ez az író egyetlen könyve, a megjelenés óta nem írt könyvet. Szabados Ági ezen a héten Grecsó Krisztián Vera című könyvét mutatta be. A műsorban elhangzó könyvek: Sally Rooney: Normális ​emberek Sally Rooney: Baráti ​beszélgetések Michael Chabon: Ragyog ​a hold Saul Austerlitz: A ​Jóbarátok-generáció Wells Tower: Elpusztítva, ​felperzselve Krusovszky Dénes: A ​fiúk országa Grecsó Krisztián: Vera   Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Om Podcasten

Podcast könyvekről és a könyvek mögötti történetekről, mindenkinek, aki szeret olvasni. Műsorvezető: Vecsei H. Miklós