120 - Hogyan neveljünk tudatos gyermeket?

Egyre többször foglalkozunk a fenntarthatósággal mi is. Nem véletlen. Ez már nem divathóbort, nem egy jópofa közösségi médiás kihívás. A változásra való hajlandóságunkon a mi és a gyermekeink, utódaink jövője múlik. És ahogy mi tanuljuk (sok esetben újra), hogyan legyünk fenntarthatóak, úgy tanítjuk gyermekeinket is. Legalábbis próbáljuk. Mert a folyamat közben sok a kérdés – a mi részünkről is, de tapasztalat, hogy a legjobb kérdéseket a gyerekek teszik fel. 2021 szeptemberétől már 218 iskolában tanulhatják a diákok a fenntarthatóságot, mint tantárgyat. 2024 májusában pedig akár választott érettségi tantárgyuk is lehet. Az új tárgyról, amelyhez a Zöld Föld névre hallgató tankönyvcsomag és kerettanterv is készült, a tantárgy bevezetését kezdeményező Kék Bolygó Alapítvány munkatársa, Krakkó Ákos mesél.

Om Podcasten

Az Éva magazin hétfőnként jelentkező videós podcastműsora, amelyben anyák mesélnek, (nem csak) anyáknak, (nem csak) anyákat érintő témákról. Célunk, hogy informatív, edukatív és nem utolsósorban szórakoztató történeteken keresztül mutassuk meg, nem vagy egyedül!