214 - Mesélj, Anyukám a gyereknapról: Mi így készülünk

Május utolsó vasárnapja gyereknap, mi pedig a Mesélj, Anyukám! legújabb részében arról beszélgettünk, hogy mennyire nagy hagyománya van nálunk ennek az ünnepnek, és mik a terveink! Az ÉVA magazin három szerkesztője, édesanyák, Birta Brigi főszerkesztő, Frey-Kovács Brigi online szerkesztő és Kerekes Anna szerkesztő, pszichológus, a Mesélj, Anyukám legújabb adásában a gyereknapról beszélgettek, és megosztották egymással gyerekkori tapasztalataikat, és azt is, hogy most, szülőként hogyan viszonyulnak ehhez az ünnephez, és hogyan és mivel lepik meg a gyerekeiket. Sőt, előkerült egy kis süti is, hiszen Brigi megmutatta a többieknek, milyen Dr. Oetker csokis Szív Tortát dobott össze pikk-pakk előző nap a kislányával, amit az adás után szépen el is pusztított a csapat!

Om Podcasten

Az Éva magazin hétfőnként jelentkező videós podcastműsora, amelyben anyák mesélnek, (nem csak) anyáknak, (nem csak) anyákat érintő témákról. Célunk, hogy informatív, edukatív és nem utolsósorban szórakoztató történeteken keresztül mutassuk meg, nem vagy egyedül!