Ami rég kemény munkának számított, a ma emberének kikapcsolódás

Az Arachne szövőműhely története egy száz éves szövőszékkel kezdődött. Lázár Dániel asztalosként dolgozik, egy szilágsági egyesület felkérésére kellett rekonstruálnia egy szövőszéket, és ha már annak megépítését kitanulmányozta elkészítette saját prototípusát is. A rajta való munka pedig már mondhatni gyerekjátéknak tűnt. De ha mégsem lenne egyszerű a szövés maga, Dani szereti a kihívásokat.

Ebben a felfedezőmunkában csatlakozott hozzá felesége is, Lázár Alíz, aki a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának óraadó tanára. Jelenleg, egyéb tevékenységeik mellett közösen működtetik az Arachne szövőműhelyt, ahol 4-8 órás foglalkozások során sajátíthatják el az érdeklődők a szövés képességét.

És, hogy miért lehet érdekes a 21. század emberének egy olyan tevékenység, amelyet évszázadok óta gépesítettek? Hát például óriási sikerélménnyel jár, akár már egy centi anyag leszövése is.

Lázár Alíz és Dániel meséltek az Arachne szövőműhelyről az 1001 ötletben.

Om Podcasten

● Az 1001 ötlet - P. Kristály Beával a Kolozsvári Rádióban - 5. évad Karriertörténetek, amelyek sokszor nemcsak az egyén, a közösség mindennapjait is meghatározzák. Meghívottaimmal az ötlettől a megvalósításig tartó folyamatról, annak örömeiről és buktatóiról beszélgetünk, pénteken a négy órai hírek után a Kolozsvári Rádióban, majd a Spotify-on is. ● Instagram: https://www.instagram.com/1001otlet/ ● Facebook: https://www.facebook.com/bea.kristaly ● Web: http://www.kolozsvariradio.ro/