Bárdos Réka: „Persze, hogy köt a tanterv, de a módszert te választod meg”

Közösség, élménypedagógia, megújulás – talán mondhatni ezek Bárdos Réka tanító, pedagógus hivatásának alappillérei. A tanévkezdésre hangolóva vele beszélgettünk. Idén kezdi a 20. iskolai évét tanítóként Bárdos Réka, a János Zsigmond Unitárius Kollégium munkatársa, aki munkája során törekszik arra, hogy megmutassa diákjainak a tanulás izgalmát, ennek eléréséhez pedig sokszor alkalmaz alternatív pedagógiai eszközöket is. Mint vallja, bár köti őket a tanterv, a módszereket ők választhatják meg. Rendszerint fel-fel bukkan a közösségi médiában néhány bejegyzés, amely azt hirdeti: a mai diákok sokkal kevesebbet tanulnak, mint korábban. Vagy: a mai diákok túlterheltek, hihetetlen és meggondolatlan dolgokat várnak el tőlük az iskolai rendszerben. Mire kell felkészíteni egy kisiskolást 2021-ben? Többek között erről is beszélgettünk Bárdos Rékával, de szó esett közösségépítésről, a szülő-gyerek-pedagógus hármasának egyensúlyáról, de arról is hogyan lehet megelőzni a szakmai kiégést egy olyan hivatás esetén, ahol elkerülhetetlen az érzelmi kapcsolódás. A tanévkezdésre hangolódva Bárdos Réka tanítóval beszélgettünk. Műsorvezető: Kristály Bea

Om Podcasten

● Az 1001 ötlet - P. Kristály Beával a Kolozsvári Rádióban - 5. évad Karriertörténetek, amelyek sokszor nemcsak az egyén, a közösség mindennapjait is meghatározzák. Meghívottaimmal az ötlettől a megvalósításig tartó folyamatról, annak örömeiről és buktatóiról beszélgetünk, pénteken a négy órai hírek után a Kolozsvári Rádióban, majd a Spotify-on is. ● Instagram: https://www.instagram.com/1001otlet/ ● Facebook: https://www.facebook.com/bea.kristaly ● Web: http://www.kolozsvariradio.ro/