Fesztiváloktól a családi rendezvényekig – az egyszerű dolgok is lehetnek csodálatosak

Ezelőtt öt évvel vásárolták meg az első kültéri rendezvénysátrukat, azóta minden nyár a folyamatos pörgésről, szervezésről szól. Az 1001 ötletben a WunderEvents alapítójával, Bagoly Melindával beszélgettünk. 2012 környékén indult a WunderEvents története. A csapat kisebb-nagyobb bulikon bározott, egyszerűen azért, mert szerették a rendezvények nyüzsgését. Akkor még nem volt tapsztalatuk, nem volt egy stabil csapatuk, egyszerűen csinálták, amit szerettek. Ez a szenvedély alakult idővel át felkészült szolgáltatássá. A WunderEvents kölcsönöz mindenféle kellékeket kültéri rendezvényekhez, kezdve a sátortól, a fényeken át, az utolsó gyümölcsöstálig. De azok számára, akik igénylig, egy teljes rendezvény levezénylését is vállalják. Bagoly Melinda és csapata minden eseményre úgy tekint, mint egy alkotásra; fontos, hogy az eredmény egyedi és emlékezetes legyen. Ami pedig erősségük, hogy profi szolgáltatásaik mellett, baráti tanácsokat is nyújtanak. Első sorban nem eladni, hanem segíteni szeretnének, hogy a nagy nap mindenki számára olyan legyen, mint amilyet valójában megálmodott. Az 1001 ötlet vendége Bagoly Melinda, a WunderEvents alapítója. Műsorvezető: P. Kristály Bea

Om Podcasten

● Az 1001 ötlet - P. Kristály Beával a Kolozsvári Rádióban - 5. évad Karriertörténetek, amelyek sokszor nemcsak az egyén, a közösség mindennapjait is meghatározzák. Meghívottaimmal az ötlettől a megvalósításig tartó folyamatról, annak örömeiről és buktatóiról beszélgetünk, pénteken a négy órai hírek után a Kolozsvári Rádióban, majd a Spotify-on is. ● Instagram: https://www.instagram.com/1001otlet/ ● Facebook: https://www.facebook.com/bea.kristaly ● Web: http://www.kolozsvariradio.ro/