Supermen helyett Vízitündér – erdélyi képregény mágiával és kortárs problémákkal

Akciódús Maria Surducan és Beczédi Anna Júlia A vízitündér lánya című képregénye, ahol vízitündérek, óriások, emberek nem teljesen zökkenőmentesen élnek együtt. Az ő konfliktusaik mellett azonban jelentősebbek a szereplők belső vívódásai. Hogyan készül egy képregény? Az 1001 ötletben Benczédi Anna Júlia illusztrátorral beszélgettünk. Maria Surducan ötletéből webképregényként indult, végül könyvként is megjelent a Vízitündér, amelyet a Magyar Képregény Szövetség 2020-ban a legjobb képregénynek járó Alfabéta-díjjal tűntetett ki. Ennek folyatatása A víztündér lánya. A képi világot Benczédi Anna Júliának köszönhetjük, a magyar fordítás pedig Víg Boglárka munkája. Maria Surducan és Benczédi Anna Júlia képregényeikkel egy olyan világot tárnak elénk, amely egyaránt táplálkozik a román és az erdélyi magyar népmesei világból, közben pedig ízig-vérig kortárs, ahol a szereplőnek megoldásokat kell találniuk az addig ismert erőforrások helyettesítésére, ahol párharcot vív a tudomány és a mágia és ahol azért három, négyszemű óriásokkal is meg kell küzdeni időnként. Hogyan kelnek éltere a karakterek egy képregényben? Hogyan válik egyértelművé csak néhány mondatból a teljes történet? El lehet-e veszíteni a fonalat a szóbuborékok között képregényolvasás közben? Benczédi Anna Júlia illusztrátorral beszélgettünk, aki arról is mesél, hányszor rajzol újra karaktereket, míg elégedett lesz azokkal az érzelmekkel, gondolatokkal, amelyeket az arcokon lát. A műsor meghallgatható Spotify-on, vagy az alábbi lejátszóra kattintva. Szerkesztő: Kristály Bea

Om Podcasten

● Az 1001 ötlet - P. Kristály Beával a Kolozsvári Rádióban - 5. évad Karriertörténetek, amelyek sokszor nemcsak az egyén, a közösség mindennapjait is meghatározzák. Meghívottaimmal az ötlettől a megvalósításig tartó folyamatról, annak örömeiről és buktatóiról beszélgetünk, pénteken a négy órai hírek után a Kolozsvári Rádióban, majd a Spotify-on is. ● Instagram: https://www.instagram.com/1001otlet/ ● Facebook: https://www.facebook.com/bea.kristaly ● Web: http://www.kolozsvariradio.ro/