Mit kezdjek a gyerekkel, ha agresszív? - Ilyés Gyula / judomester / Apaidő Cafe 5. adás

Ijesztő dolog szembenézni vele, amikor a gyermekünk agresszíven viselkedik, verekszik az iskolában vagy nem tudja kordában tartani az indulatait. Legtöbbünknek ilyenkor a legkevésbé sem az jut eszébe, hogy judo edzésre írassa be. Pedig talán segítene? Mit tanít meg a gyereknek a harcművészet? Ezúttal egy VI. danos judo mesterrel beszélgetünk a harcművészetről, mint nevelési eszközről, ahol a cél a gyermekek fizikai, testi nevelésén túl a személyiségük, mentális állóképességük fejlesztése is. Ilyés Gyula több mint 30 éve tanít küzdősportra - és nevel az életre - gyerekeket, fiatalokat és felnőtteket is. Judo edzőként jelentős sikereket ért el gyerekekkel, illetve a szenior korosztály képviselőivel is, és sok versenyzőt segített világversenyeken eredményes szereplésre. 2014-ban könyve jelent meg A sorsedző címmel. 2008. januárjában több évtizedes munkássága elismeréseként a Magyar Judo Szövetség Elnöksége a VI. Dan fokozatot adományozta számára. Vallja, hogy a sport segítséget ad a mindennapi élethez, kapaszkodót nyújt nehéz helyzetekben és a rendszeres mozgással kiteljesedik az élet. APAIDŐ podcast: gondolatok, érzések, interjúk és vélemények apáktól és anyáktól a szülőségről és minden másról. Az APAIDŐ podcast házigazdája: Kertész András Kövessetek minket itt is: Instagram: https://www.instagram.com/apa.ido/ Facebook: https://www.facebook.com/modernapa Tik-Tok: https://www.tiktok.com/@apaido Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/apaid%C5%91/id1606181915 Google Podcast: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy83ZDI1MTRmOC9wb2RjYXN0L3Jzcw Spotify: https://open.spotify.com/show/5kNuibD4Qb9mlzrdln3jds?si=1f3c0906bad74546 Anchor: https://anchor.fm/apaido Az APAIDŐ Podcast támogatója a Vodafone Podcast Pioneers Programja #apaidopodcast #ilyesgyula #kerteszandras APAIDŐ előadás! Milyen egy modern szülő, egy modern apa munka-magánélet egyensúlya? Hogyan lesz partnere egy dolgozó anyának? Milyen támogatást nyújtson az apasághoz a HR? A Covid után hogyan lehet egyensúlyban egy férfi a szerepeiben (férj, apa, vezető, munkavállaló…)? Erről és még sok minden másról szólnak a Kertész András által tartott APAIDŐ előadások, amelyeket 24 témából magad állíthatsz össze. Kattints ide és nézd meg a lehetőségeket: https://apaido.hu

Om Podcasten

Itt az APAIDŐ podcast. Gondolatok, érzések, interjúk és vélemények apáktól és anyáktól a szülőségről és minden másról. Az apaság olyan, mint bármi más az életben. Gyakorolni kell. Megpróbálni elengedni, hozzáállást váltani, újratervezni, megint gyakorolni, változni és változtatni. Az #apasszerdak blog és a modern apaságról tartott TED előadás után most elindult az APAIDŐ podcast, hogy felhívjuk a figyelmet arra, az apaszerep átalakulóban van. Igenis lehet rengeteg férfi érzelmet adni a gyerekeknek, és apaként sokkal nagyobb szerepet vállalhatunk a gyermekek életében.