Viszlát, Skype, hello, Teams!

Május 5-én végleg megszűnt az internetes hang és videóhívásos szoftverek egykori pionírja, a Skype. A Skype tulajdonosa – és egyúttal hóhéra – a Microsoft cég, amely saját, Teams nevű szoftverét ajánlja alternatívaként, így a Gépházban ezt próbáltuk ki. Múlt pénteki műsorunkban bemelegítés gyanánt hallgatói leveleket olvasgattunk, továbbá beszéltünk néhány friss informatikai fejleményről is. Többek közt szóba került, hogy a Chat GPT nemsokára célzott reklámokat fog beleszőni a felhasználóival folytatott beszélgetéseibe, de arról is lamentáltunk, hogy indul a Windows 11 Recall nevű szolgáltatása, amelyet sokak egyszerűen csak kémfunkciónak neveznek. Ezek után rátértünk heti fő témánkra. A Microsoft cég ugyanis először megvette, később elfuserálta, 2025. május 5-én pedig végleg bezárta az internetes kommunikáció egykori tündöklő csillagát, a Skype-ot. A Skype-os partnerek és beszélgetések a Microsoft Teams nevű csevegőplatformra kerültek át, ez lényegében a Skype közvetlen utódja. Műsorunkban ezúttal Windowsos számítógépen próbáltuk ki a Teams webes verzióját. Megnéztük a Skype-ról történő átköltözés lépéseit, a Teams felületének felépítését, és elvégeztük a leggyakoribb műveleteket. Kipróbáltuk a partnerkeresőt, a szöveges chatelést, hanghívást bonyolítottunk, értekezletet ütemeztünk be, és ránéztünk a Teams billentyűparancsaira is.

Om Podcasten

Érdeklik önt az informatikai újdonságok? Szeretne naprakész információkat kapni a szoftverek akadálymentességéről? Szeretne képben lenni az IT világ fontosabb történéseivel? Ha ezekből legalább egyre igen a válasz, hallgassa műsorunkat! Rövid bemutatók, interjúk, érdekes beszélgetések. Az informálódással vegyes szórakozást a három házmester biztosítja: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté. A műsor az MVGYOSZ és a Net-Média Alapítvány támogatásával készül.