#15 - BÁNYAI GÁBOR

Az Igenek és nemek podcast vendége Bányai Gábor, tanár, kreatív producer, rendező, újságíró volt. Nevéhez köthető jó néhány kvízműsor, úgy mint az Áll az alku vagy éppen a Maradj Talpon, de aktívan rendez a budapesti Spirit színházban. Korábban volt TV-igazgató vagy éppen sokáig színi kritikus, szerkesztő, újságíró. Beszélgettünk a televíziózás jelenéről, jövőjéről, szerepéről a társadalomban, illetve a felelősségről, amely az ilyen igen nézett műsorok készítése során rá is hárul. Ki tanít kit, mire való és nem való a mai TV? A műsor második felét az élet alakította, ugyanis bekapcsolva hagytam a második felvevőt és milyen jó, hogy így lett. Ez a rész sokkal személyesebb történetekről mesél, megtudhatjuk hogyan beszélgetett, találkozott Picasso-val, Michael Douglas-szel vagy éppen Jon Voight-tal. Remek történetek, emberi és tanulságos esetek. Íme egy beszélgetése egy egészen kivételes emberrel, Bányai Gáborral. Hogyan legyünk nyitottak és az élet majd eldönti mit ad?...  Egy történetet, még a felvétel elindítása előtt mesélt el nekem Gábor. Az élet egészen kivételes rendezőként összehozta őt, sőt dolgozott azzal az emberrel, aki sok évvel korábban az ő édesapját ítélte el egy koncepciós perben. Ezen az estén ittak együtt, így hullt le a lepel a sokéves gaztettről. Ez a bizonyos korábbi bíró cukorbeteg volt és nem kellett volna a garatra öntenie. Ahogy kimentek a kocsmából, igencsak rosszra fordult az állapota, ott volt előtte a "lehetőség" arra, amit később senki sem olvasott volna rá. Ő megmentette ennek az embernek az életét, akinek köszönhetően a gyerekkorának jó részében nem ismerte az apját.  

www.igenekesnemek.com

 #banyaigabor #kenyeresandras #igenekesnemekpodcast #igenekesnemek #podcast #rendezo #tanar #producer #picasso #michaeldouglas 

Om Podcasten

Igenek és nemek, Kenyeres András beszélgetős műsora izgalmas és érdekes emberekkel, tanulságos történetekkel és mindig aktuális témákkal. Egy podcast, ahol a felszín alá tekintünk, megkeressük az emberi történetek mögötti igeneket és nemeket, kibeszélünk fontos témákat! Tarts velünk! Itt várjuk a visszajelzéseket: info@kenyeres.com