A DAL A MIÉNK: Bery & Váczi Eszter - Egyedül | ep.06.

Nagy duett az ezredfordulón. Zenei világok találkozása egy fülbemászó dalban. Egy igényes popsláger, amit ma is jólesik hallgatni. Ep.06. A dal a miénk: Bery & Váczi Eszter – Egyedül. A hatodik epizódban megismerjük az ezredforduló egyik legnagyobb slágere, az Egyedül keletkezéstörténetét. Kiderül, hogyan reagált Váczi Eszter, amikor kész tények elé állították: a stúdióban hallotta először a dalt. Sugár Berci, Bery elárul néhány zeneipari kulisszatitkot arról, hogyan születtek a korszak popslágerei. Zubornyák Zoltán szövegíró pedig felidézi, melyik sora váltott ki némi vitát. Vajon az előadóknak miért volt ambivalens érzés az Egyedül sikere? Hogyan zajlott egy „diszkóhakni” a 2000-es évek elején? És miért használt álnevet a szerző? A DAL A MIÉNK - 33 dal, 33 történet, a rendszerváltástól napjainkig. A sorozattal arra vállalkozunk, hogy feltérképezzük, milyen dalokat énekeltünk közösen különböző élethelyzetekben a rendszerváltás utáni harminchárom évben. Ezeknek a daloknak a keletkezéstörténetét mutatjuk be a szerzőkkel, zenészekkel közösen, sokszor elsőként itt megjelentetett hangdokumentumokkal. Egy-egy évadban tizenegy dal történetét ismerjük meg, és a három évad harminchárom történetéből a végén összeáll a kép: egy reprezentatív gyűjtemény generációkon átívelő közös dalainkból. Műsorvezető: Péczeli Dóri. Bery & Váczi Eszter - Egyedül

Om Podcasten

Podcastsorozatok közös kulturális értékeinkről. ▪︎ TALPIG MAGYAR - ahogy a reformkor nyomot hagy. Műsorvezető: Rédl Ádámmal. ▪︎ PUZZLE – a beszélgetés, amelyben kirakóst játszunk kiválóságaink életképeivel. Műsorvezető: Péczeli Dórival. ▪︎ A DAL A MIÉNK - feltérképezzük, milyen dalokat énekeltünk közösen különböző élethelyzetekben a rendszerváltástól napjainkig. Műsorvezető: Péczeli Dóri ▪︎ EGYETEMES - alapművek felsőfokon. Vendégeinkkel alapműveket emelünk le a "magas polcról" a Bánk bántól a Keresztapáig, hogy még közelebb hozzuk őket. Műsorvezető: Seres Gerda ▪︎ KÖTVE HISZEM - kerekasztal-beszélgetések az ifjúsági és gyerekirodalomról Gutenbergtől Zuckerbergig. A mesecentrum.hu podcastja. Műsorvezető: Nyulász Péter ▪︎ MI LENNE, HA… - játék a lehetőségekkel. Klasszikus, ám játékos interjú a hazai kulturális élet meghatározó szereplőivel. A kultura.hu podcastja. Műsorvezető: Seres Gerda ▪︎ DOB + BASSZUS – late morning show Lévai Balázzsal és Csorba Lócival. ▪︎ NYÁRI GYEREKEK - könnyed kulturális körutazás a magyar tenger körül híres Balaton-imádókkal. Műsorvezető: Rédl Ádám