Kardos G. György 2
Száz éve született Kardos G. György, az író, akinek az első regénye 43 éves korában jelent meg - így talán ő a legidősebb fiatal magyar író. (Eddig18 nyelvre fordították le.) Kardos G. ugyanabban a bori munkatáborban raboskodott, ahonnan Radnótit és néhány száz társát Nyugat felét hajtották a szovjet hadsereg közeledtének hírére. Kardos G. megúszta, őt jugoszláv partizánok kiszabadították és Bulgárián, Törökországon keresztül Palesztínába érkezett, ahol beállt az izraeli hadseregbe és részt vett az Izrael állam alapítását megelőző harcokban. Valahogy mégse az lett a dologól, amiről álmodott, ezért hazatért Magyarországra 1951-ben. Egy év fizikai munka után többnyire színházi dramaturgként, forgatókönyvíróként kereste a kenyerét. Négy regényéről és egyéb írásairól lesz szó. A stúdióban A Nemzeti Felkelésből Béni, valamint Sacó és Ápoló fogadja a vendéget, Kardos G. György barátját, Spiró Györgyöt. A négy regény továbbra is: Avraham Bogatir hét napja; Hová tűntek a katonák; A történet vége; Jutalomjáték.