Művészbejáró (2024. december 29., vasárnap 16:05): Forgács Péter

Forgács Péter rendező, a Freeszfe elnöke volt az adás vendége. Több mint 20 évig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Szó volt az ott történtekről éppúgy, ahogy arról is mit csinál most a Freeszefe, mik a céljaik? Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták a műsor második részében. Beszélt a 20 éve meghalt Bessenyei Ferencről, aki nagy formátumú hősöket játszott, de élete végén elbizonytalanodott, szinte összetöppedt. Az imposztort Kern Andrással mutatták be a Pesti Színházban, a filmen is sikeres Én, Daniel Blake pedig a Radnóti Színházban került repertoárra.

Om Podcasten

A Művészbejáró elsősorban színházi magazin, amiben minden színpadi műfaj, a próza, az opera, a musical, az operett, a tánc, a báb, a varieté, a cirkusz, képviselteti magát. Neves művészek, feltörekvő ifjak ugyanúgy megszólalnak benne, mint nélkülözhetetlen háttéremberek. Törekszünk az oldott hangulatú, tartalmas beszélgetésekre, fontos teljesítmények, életutak bemutatására, színházi szakmák megismertetésére. Bóta Gábor műsora a Klubrádióban.