HOL ÉLÜNK? | Egyszerre vagyunk a világ első és utolsó sportnemzete

Különcök és a botrányok olimpiája volt a 2024-es - derül ki a Népszava Hol Élünk olimpiai összefoglalójában, aholBernau Péter sportújságíró, Zoltai Ákos és Batka Zoltánbelpolitikai újságírók beszélgettek a most véget ért párizsiolimpia után felmerülő, a magyar sportot egyre inkább feszítő ellentmondásokról. A magyar sport régóta afféle olimpiai éremtermelésre berendezkedett ágazattá vált: az egy főre eső olimpiai sportolók és érmek arányában messze a világ élbolyában vagyunk, ugyanakkor az érmek jelentős részt olyan sportágakban termelődtek, ahol viszonylag kisebb a nemzetközi konkurencia, továbbá miközben a politika vaskos ezermilliárdokat ön a profi sportba a magyarság Európa egyik legkevesebbet mozgó, leginkább elhízott népe lett. Az idei olimpián a magyar aranyak jó része pedig éppen a hivatalos, magyar szakszövetségek tevékenységi körén kívül, vagy éppen azzal szemben születtek.

Om Podcasten

Minden, ami a cikkekben van és azon túl. Elemzések közéleti, kulturális, gazdasági, környezetvédelmi témákról a lap újságíróival és meghívott vendégekkel. Semmit sem hagyunk szó nélkül. A műsorral kapcsolatos észrevételeiket, kérdéseiket, kéréseiket várjuk kommentben vagy a podcast@nepszava.hu email címen!