HOL ÉLÜNK? | A gyermekbántalmazó bűnözők melegágya a NER
A mindent egy kézben központosító NER a gyermekvédelemben is sorban kikapcsolt minden külső kontrollt, és olyan rendszert hozott létre, amelyben a hatalom magas polcain lévő bűnözők el tudnak bújni a nyilvánosság és az igazságszolgáltatás elől. Még a látszata sincs meg annak, hogy a kormányzat ki akarná deríteni, valóban vittek-e magas rangú politikusoknak prostitúcióra kényszerített állami gondozott fiatalokat, és hogy kik hallgattatták el 2015-ben a Szőlő utcai javítóintézet vezetőjét feljelentő gyermekvédelmi dolgozókat egy titkosszolgálatinak tűnő akcióval.A NER leváltása nélkül pedig futószalagon ússzák meg a kegyelmi és a Szőlő utcaihoz hasonló ügyek valódi felelősei az elszámoltatást - erről is beszélgetett a Népszava Hol élünk? közéleti podcastjének eheti adásában Varga Dóra főszerkesztő-helyettes, Muhari Judit belpolitikai és Papp Zsolt gazdasági szakújságíró Batka Zoltán műsorvezetővel. Szó esett még arról is, melyik oldalnak kellene elbúcsúznia fegyverektől és miről kellene valójában nemzeti konzultációt tartani.