#32 On Air - Bridgerton S3 kibeszélő I.

Legdrágább Nyájas Hallgató! Túl soká voltunk távol egymástól!Már ami a Bridgerton új évadát jelenti. Több, mint két év várakozás után május 16-án végre megjelent a harmadik évad első négy epizódja. Ebben az On Air részben erről a négy részről beszélgetünk, illetve kicsit megpróbáljuk elképzelni, hogy a könyvek ismeretében hogyan alakulhat az évad második fele. Egy hónap múlva pedig, amikor végre elérhető lesz az összes epizód akkor a teljes évadról is hallhattok majd egy beszélgetést tőlünk. Addig is puszi, Timi & Fanni

Om Podcasten

Timi és Fanni beszélget az élet dolgairól, hobbikról, filmekről és aktualitásokról az On Air című műsorban. A Hold My Crown! című műsorunkban pedig Bettyvel kiegészülve beszéljük ki a legutóbbi olvasásainkat. Csatlakozzatok a Vadvirágos lányok közösséghez az instagramon és TikTokon is! Fanni & Timi & Betty