Tony Blair és a New Labour

Magyarország többet érdemel, úgyhogy feltűrtük az ingujjunkat, hogy keményen dolgozzunk az Új Magyarországért: az ezredforduló legnagyobb hatású, éppen a visszatérésén dolgozó politikusáról beszélgetünk, Tony Blairről. Az egyetlen munkáspárti politikusról az elmúlt száz évben születettek közül, aki megverte a torykat - nemhogy egyszer, hanem háromszor is. Csak míg első, 1997-es győzelmekor őrjöngő tömeg követte a Downing street-i brit miniszterelnöki rezidenciára, miután felmosta a padlót a konzervatívokkal, 2005-ös, harmadik választási győzelme után már szinte csak a családja kísérte el, és Noel Gallagher Oasis-gitároson kívül aligha hitt bárki is a jövőjében. Nem sokkal később miniszterei és párttársai puccsolták meg, annyira megégette magát az iraki háborúval a New Labour frontembere - amint azt Roman Polanski összeesküvés-elméletektől nem tartózkodó, "Szellemíró" című filmje is megörökítette. Vendégünk Tóth Csaba, a Mérce újságírója volt. A beszélgetés résztvevői: Balázsy István Csunderlik Péter Laska Pál Tóth Csaba A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora: https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

Om Podcasten

A Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora. Vitaindítók, kritikák, ajánlók és új adások a Facebookon: https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt A "Régen minden jobb volt - Korunk filmjei, zenéi, tévéműsorai" című könyvünk: https://napvilagkiado.eu/termek/regen-minden-jobb-volt/