116. epizód: Azonnal mondtam a férjemnek, hogy ezt nekem írták ki! (Vendég: Friedler Magdolna)

116. epizód: Azonnal mondtam a férjemnek, hogy ezt nekem írták ki! (Vendég: Friedler Magdolna) A 100 szóban Veszprém első díjasa, orgonaművész, zenetanár, 50-nél is több publikációval a háta mögött joggal mondhatja magát novellistának, de ragaszkodik hozzá, hogy ő nem profi. A veszprémi zeneiskolába járt, 7 évesen kezdett zongorázni, majd kísérleti konzi-osztályba került a Lovassyba, ahol több tanáruk volt, mint a 18 fős osztály... Irány a pécsi zongoraszak, aztán már tanárként sétált a veszprémi Kossuth utcán, amikor a Regina Mundi templom orgonistája "számonkérte rajta", hogy egyetlen veszprémi zongoratanár se mer felmenni hozzá orgonázni. Hát, ő felment. Olyannyira, hogy zeneakadémiai tanulmányai alatt még a párizsi Notre Dame orgonistájának is játszhatott. Mindeközben vendéghallgatóként átjárt Spiró György novellaíró kurzusára az ELTE-re. Szereti az absztraktot és a ballada-stílust. A 100 szóban Veszprém pályázatára 12 írást küldött, ezek közül három is bekerül a döntősök közé és az októberben megjelent kötetbe. A zsűri a Télre eltett Veszprém mininovelláját tartotta mind küzül a legjobbnak, ezzel nyerte el az első díjat.

Om Podcasten

"Megkerülhetetlen emberek és történetek!" A podcast alapító-szerkesztői Dióssy László és Wéber László. A StúDió Veszprém podcast könyvekről és a könyvek mögötti történetekről, kultúráról, gazdaságról, közéletről szóló beszélgetésekkel, érdekes emberekkel való találkozásokkal jelentkezik hétről-hétre. Az első epizódokban a 77 történet dióhéjban című, 2020-ban megjelent könyv kerül terítékre. Az elhangzó sztorik Dióssy László közéleti pályafutása érdekes, szórakoztató, vidám, esetenként elgondolkodtató – a szélesebb közvélemény előtt nem ismert – eseményeit elevenítik fel. A közelmúltat bemutató 77 történedetet azok az új sztorik követik, amelyek napjainkban játszódnak Veszprémben és Veszprém környékén. Azokkal beszélgetünk, akik napjainkban vagy várhatóan a közeljövőben hagynak jelentős nyomot, hatnak közösségünk életére.