117. epizód: A városi legenda szerint a biósok azért permeteznek éjjel, hogy ne lássák mások, mivel
117. epizód: A városi legenda szerint a biósok azért permeteznek éjjel, hogy ne lássák mások, mivel is... (Vendég: Barcsik Tamás) Napfonat. Egyrészt közösségi kert Barnagon, másrészt a 7 fő csakra közül a harmadik, ami a köldöknél helyezkedik el. A beszélgetésből nyilvánvalóvá válik minden összefüggés, miként az is, a kreatívnak képzelt építészmunka helyett igazibb és élettelibb feladat tud lenni a kertalapítás. Igazából csak jót akart enni, így indult a története. Balkonon kezdte, aztán irány Anglia, ahol másfél év farmmunkával tette le az alapokat. Visszatérésekor a Michelin-csillagos éttermeknek szállító kertészetbe szegődött el, majd megérkezett Barnagra, a maga alapította közösségi kertbe. Nem használ gépeket, a földet sem nagyon forgatja, szerves trágyát szór ki és bio-kezelést alkalmaz növényein. Amik így rendkívül ízgazdagok, egészségesek, szinte személyesnek nevezhető a kapcsolata mindegyikkel. Tamás célja, hogy alternatív táplálkozási módot mutasson és kevéssé ismert zöldségekkel is megismertesse azt a 65 családot, akiket ellát. Egyébként mintegy 100-an várnak a sorukra jelenleg, hogy bekerülhessenek a közösségbe...