132. epizód: '95-ben úgy nézett ki, mintha én előtte nem is léteztem volna (Vendég: Búzás Huba)

1972-ben elhallgatott és rejtúzködő életmódra tért át. Ahogy ő fogalmaz, a Kádár-renndszer perzekútor (latin = „üldöző” szóból származik) esztétikája miatt döntött így, amikor önkéntes száműzetésbe vonult. Esete bizonyítja a jó öreg mondás gyakorlati jelentőségét, miszerint tartsd szárazon a puskaport. 77 évesen újraindítja költői pályáját, ami egészen odáig emeli irodalmi rangját, hogy a hozzáértő és mértékadó hangok egyenesem Madáchhoz méretezik trilógiájának 2018-ban megjelent első kötetét. Sorra születnek azóta is a kötetek, van tehát bőven mondanivló a jelenről és a jövőről egyaránt. Elkerülhetetlenül beszélnie kellett az Írószövetségben történtekről, ami miatt 2012-ben megszüntette tagságát, a hatalomhoz fűződő viszonyáról és arról az életfelfogásról, miszerint egy független alkotónak úgy kell élnie, hogy elkerüljék a díjak.

Om Podcasten

"Megkerülhetetlen emberek és történetek!" A podcast alapító-szerkesztői Dióssy László és Wéber László. A StúDió Veszprém podcast könyvekről és a könyvek mögötti történetekről, kultúráról, gazdaságról, közéletről szóló beszélgetésekkel, érdekes emberekkel való találkozásokkal jelentkezik hétről-hétre. Az első epizódokban a 77 történet dióhéjban című, 2020-ban megjelent könyv kerül terítékre. Az elhangzó sztorik Dióssy László közéleti pályafutása érdekes, szórakoztató, vidám, esetenként elgondolkodtató – a szélesebb közvélemény előtt nem ismert – eseményeit elevenítik fel. A közelmúltat bemutató 77 történedetet azok az új sztorik követik, amelyek napjainkban játszódnak Veszprémben és Veszprém környékén. Azokkal beszélgetünk, akik napjainkban vagy várhatóan a közeljövőben hagynak jelentős nyomot, hatnak közösségünk életére.