20. epizód - Vendég: Kovács Zsófi

Kovács Zsófi szőlész-borász, sajtkészítő, a Tekeresvölgyi Sajtmanufaktúra arca. A családi vállalkozásban 12 évesen bíztak rá először önálló feladatot, fehérre kellett festenie a birtok kerítését. Így keresett életében először pénzt. Ezen az úton jár öccse is, aki éppen 12 éves és madártejet árul. Hallhatjuk Zsófitól, hogy más generációs-vállalkozásokkal ellentétben náluk nincsenek feszültségek, rivalizálás. Mindig is meghallgatták a véleményét, ez nagyon nagy motiválóerő számára. A zoknidivaton keresztül rátalálunk közös vonásra Zsófi és Faludy György között, s kiderül, még mindig remekül tud cigánykerekezni. Megbeszéljük, miként vált az egyetemi évek alatt amígóvá és, hogy ma is fontos számára a beteg gyerekek segítésének ügye. Természetesen férjéről, Tomiról is hallunk, aki körül mindig nagy a vidámság, így Janka lányuknak kevés esélye van unatkozni. Borász házaspárról van szó ugyan, de esténként mégsem a tőketerhelésről beszélgetnek... Előkerül a sztori a romantikus lánykérésről, egy idejekorán kibontott pezsgőspalackról és felidézzük esküvőjüket is. Egészen pontosan idézünk a szülőköszöntő-beszédből, ebben is szerepel Zsófi édesapjának híres mondása: "Bő mérésen nincsen haszon!". Magyarázatot is kapunk a jótanács mellé. Leszámolnunk azzal a tévhittel, hogy a sajtokhoz mindenképpen vörösbort kell inni. Beszélgetünk a többszázéves tapasztalati hátrányról, amit néhány évtized alatt kell ledolgoznia a manufaktúrának. Ennek kapcsán az is kiderül, hogy a hosszúérlelésű, karakteres sajtok mutatják meg igazán a sajtkészítő képességeit. Szeplők, mint márkajegyek... Zsófi nagyon őszintén mesél szeplőssége kapcsán küzdelmeiről, a kemény sztorikról, de az elfogadás útjáról is, amiben kulcsszerep jutott a győztes sajtófotónak. (Zene: Arnóczky Noémi - Feeling Good)

Om Podcasten

"Megkerülhetetlen emberek és történetek!" A podcast alapító-szerkesztői Dióssy László és Wéber László. A StúDió Veszprém podcast könyvekről és a könyvek mögötti történetekről, kultúráról, gazdaságról, közéletről szóló beszélgetésekkel, érdekes emberekkel való találkozásokkal jelentkezik hétről-hétre. Az első epizódokban a 77 történet dióhéjban című, 2020-ban megjelent könyv kerül terítékre. Az elhangzó sztorik Dióssy László közéleti pályafutása érdekes, szórakoztató, vidám, esetenként elgondolkodtató – a szélesebb közvélemény előtt nem ismert – eseményeit elevenítik fel. A közelmúltat bemutató 77 történedetet azok az új sztorik követik, amelyek napjainkban játszódnak Veszprémben és Veszprém környékén. Azokkal beszélgetünk, akik napjainkban vagy várhatóan a közeljövőben hagynak jelentős nyomot, hatnak közösségünk életére.