70. epizód: Sztárcsinálónak is mondták a Sony-BMG-s időkben (Vendég: Geszti Margit)

Sonatina, azaz szonátácska. Ezt a nevet adta saját cégének, amikor 20 év vezetői munka után otthagyta a neves lemezkiadót. Első független munkája Presserrel volt, mostanra már Zorán személyi menedzsere is. Arra kértük, tiszázzunk 4 fogalmat, de felajánlottuk, belátása szerint egyet kihagyhat. Élt is a lehetőséggel, így egy kivételével elmagyarázta, mit jelent az impresszárió, a sztár, az intrika és a tehetségkutató. A hazai popzene, a színházi és irodalmi élet jeles alakjai is sorrakerültek: Ruzsa Magdi, Nagy Ervin, Mácsai Pál, FLM, Soho Party, Adaggio, Oláh Ibolya, Kulka János, Kern András, Dés László, Esterházy Péter. Vagy éppen Szentmártoni Imre, alias St. Martin. Tolta minegyikük szekerét, többeket ő vett rá új produkciók létrehozására. Ideje nagyrészét Balatonfüreden tölti, így az ottani kultúréletről joggal formál sommás véleményt. Veszprém fővárosi címéről úgy vélekedik; kiérdemelte a város. A beszégetés végén nívós könyvajánlóval áll elő, s bibliaként aposztrofálja Esterházy egyik művét, amit folyamatosan az ágya mellett tart.

Om Podcasten

"Megkerülhetetlen emberek és történetek!" A podcast alapító-szerkesztői Dióssy László és Wéber László. A StúDió Veszprém podcast könyvekről és a könyvek mögötti történetekről, kultúráról, gazdaságról, közéletről szóló beszélgetésekkel, érdekes emberekkel való találkozásokkal jelentkezik hétről-hétre. Az első epizódokban a 77 történet dióhéjban című, 2020-ban megjelent könyv kerül terítékre. Az elhangzó sztorik Dióssy László közéleti pályafutása érdekes, szórakoztató, vidám, esetenként elgondolkodtató – a szélesebb közvélemény előtt nem ismert – eseményeit elevenítik fel. A közelmúltat bemutató 77 történedetet azok az új sztorik követik, amelyek napjainkban játszódnak Veszprémben és Veszprém környékén. Azokkal beszélgetünk, akik napjainkban vagy várhatóan a közeljövőben hagynak jelentős nyomot, hatnak közösségünk életére.