89. epizód: A nagyapa tőlem hallott először bluest (Vendég: Pribojszki Mátyás, énekes harmonikás)

89. epizód: A nagyapa játszott szájharmonikán, de tőlem hallott először bluest (Vendég: Pribojszki Mátyás, énekes harmonikás) Katonadalok és mulatósok voltak a kiválóan muzsikáló napapa repertoárján, mégis az unoka játszotta az öregebb zenét. Húzták is az osztálytársak, hogy Rick Astley-t és Kylie Minogue-ot kell hallgatni 13 évesen, nem soult és bluest. Egyszer aztán feltette Sonny Boy Williamsont lemezét és jött a nagy katarzis; onnantól harmonikázik, mester nélkül, autodidaktaként vágott, vagyis fújt bele. Ebben az epizódban többször is megszólal a szájharmonika, hogy megértsük, a kínaiak többezeréves találmányát milyen játékstílussal újították meg a 70-es évek közepén. Matyi beavat minket, hogy mostanra a szájharmonika teljesen levált a blues-zenéről és minden műfajban megtalálta a helyét. Amikor azt kérdeztük, mivel fejelhető meg a Tom Jones-szal való közös zenélés élménye, nem hangzik el egyetlen világsztár neve. 2017-ben sem számított rá, hogy a mester színpadra szólítja. Már éppen vetette le előzenekari fellépőruháját és pattintott egy sört, amikor szóltak neki, várja az "öreg" a színpadon. Rábízza magát a nagybetűs életre. Pribojszki Matyitól tudtuk meg, hogy 2017-ben Csicsák György Balázs személyében magyar szájharmonika-világbajnokot avattak, ráadásul a király kategóriában! Tudnak a magyarokról a világban! - mondja. Rengeteg minden előkerült még a beszélgetésben. A szó nem, de az eredetileg tervezett időnk viszont elfogyott, ezért úgy döntöttünk, két epizódot szánunk a zenés beszélgetésnek. Úgyhogy Matyival folytatjuk!

Om Podcasten

"Megkerülhetetlen emberek és történetek!" A podcast alapító-szerkesztői Dióssy László és Wéber László. A StúDió Veszprém podcast könyvekről és a könyvek mögötti történetekről, kultúráról, gazdaságról, közéletről szóló beszélgetésekkel, érdekes emberekkel való találkozásokkal jelentkezik hétről-hétre. Az első epizódokban a 77 történet dióhéjban című, 2020-ban megjelent könyv kerül terítékre. Az elhangzó sztorik Dióssy László közéleti pályafutása érdekes, szórakoztató, vidám, esetenként elgondolkodtató – a szélesebb közvélemény előtt nem ismert – eseményeit elevenítik fel. A közelmúltat bemutató 77 történedetet azok az új sztorik követik, amelyek napjainkban játszódnak Veszprémben és Veszprém környékén. Azokkal beszélgetünk, akik napjainkban vagy várhatóan a közeljövőben hagynak jelentős nyomot, hatnak közösségünk életére.