9. Epizód

Arról a rendkívüli megpróbáltatásokkal terhes időszakról folytattuk a beszélgetést Vándorfi Lászlóval, ami még ma sem ért véget. A TAO-támogatás elvesztése után beüt a covid-19, de a színháznak talpon kell maradnia. Felidéztük Charlie Gordont a Virágot Algernonnak című darabból, mint, akire érdemes figyelnie mindenkinek, akinek éppen problémamegoldás a feladata. Lacinak feltettük a kérdést; ebben a helyzetben mit kívánna igazán magának, s persze nem lepődtünk meg azon, hogy a munka került szóba... Végigvettük a Pannon Várszínház 20 évének három különböző ciklusát, s beszéltünk arról is, miben jobb ma egy fiatal színész, mint az 1970-es évek végén pályára lépők. Igazgató úr szerint az online világ hatásaiban is keresendő a válasz. Aktuálpolitikai témák a StúDió Veszprémben nem kerülnek elő, de a fiatalok alkalmassága kapcsán azt is megbeszéltük, aki a színészképzés felől közelít, az nem  jár közel az igazsághoz. Az új évad darabjaira is rátekintettünk: Virágot Algernonnak,  Kölcsönlakás, a Főnök meg én meg a főnök (Két úr szolgája átirat), Amadeus, Hotel Menthol (összeolvasztva a Szentivánéji álommal). Legvégül kiderült, Laci úgy érzi, még mindig nem ismeri eléggé Veszprémet, a jobb megismerés fontos program a jövőben.

Om Podcasten

"Megkerülhetetlen emberek és történetek!" A podcast alapító-szerkesztői Dióssy László és Wéber László. A StúDió Veszprém podcast könyvekről és a könyvek mögötti történetekről, kultúráról, gazdaságról, közéletről szóló beszélgetésekkel, érdekes emberekkel való találkozásokkal jelentkezik hétről-hétre. Az első epizódokban a 77 történet dióhéjban című, 2020-ban megjelent könyv kerül terítékre. Az elhangzó sztorik Dióssy László közéleti pályafutása érdekes, szórakoztató, vidám, esetenként elgondolkodtató – a szélesebb közvélemény előtt nem ismert – eseményeit elevenítik fel. A közelmúltat bemutató 77 történedetet azok az új sztorik követik, amelyek napjainkban játszódnak Veszprémben és Veszprém környékén. Azokkal beszélgetünk, akik napjainkban vagy várhatóan a közeljövőben hagynak jelentős nyomot, hatnak közösségünk életére.