Tamara és Odett nem kevés plüssel érkezett a stúdióba, de ami ennél is sokkal izgalmasabb, hogy Tamara készített egy „könyvet” is nekünk, melynek címe: Lilike nagy rádiós kalandja. Székre Állok - Ortu

Tamara és Odett nem kevés plüssel érkezett a stúdióba, de ami ennél is sokkal izgalmasabb, hogy Tamara készített egy „könyvet” is nekünk, melynek címe: Lilike nagy rádiós kalandja. Hogy ez a több oldalas színes képekkel illusztrált kis írás mit tartalmaz, azt a Székre Állok mostani adásából megtudhatják. A vendég plüssök neveit is megtudtuk, ezen nagyon sokat nevettünk illetve a hazugság és füllentés közötti különbséget is meghatároztuk közösen.

Om Podcasten

Ortutay Dóri és Hajdu Steve ezúttal a legkisebbeket szólaltatják meg! A Székre állok középpontjában a gyerekek állnak, hiszen nem csupán ők tanulhatnak tőlünk, hanem a mi világunk is bővülhet azzal, ha odafigyelünk rájuk. A podcast arra tesz kísérletet, hogy megtudjuk, hogyan gondolkoznak, éreznek, szemlélnek bennünket és a mai világot a gyerekek, természetesen a toleranciát, az együttműködést és a segítőkészséget mindenek elé helyezve. A legkisebbek is önálló személyként, egyéniségként vesznek részt a műsorban, hiszen a cél vidám beszélgetés gyerekekkel és gyerekes felnőttekkel. Ennek segítségével a legkönnyebb ráébredni, hogy a világ mennyire színes, izgalmas és boldog hely! A Székre állok legújabb epizódjai március 5-től keddenként 15 órakor lesznek elérhetőek minden podcast platformon, illetve a Sláger FM applikációján!