Bebe: Személyesen Kozsó válogatott ki
Saját bevallása szerint is, és más egyéb szempontok szerint is boomer. Ababe Dániel, azaz művésznevén Bebe megjárta már a zenei ranglétra talán minden fokát. A 90-es évek végén a Kozsó-féle Picasso Branch-el robbant be a köztudatba, és ízlelte meg a híressé válás rajongóktól átitatott világát, majd a BackIIBlack zenekarral ért el sikereket. Ma már inkább a saját prjektjein dolgozik és építi tovább zenei világát. Rendhagyó beszélgetés ez, hisz a megszokott gyerekkor és a családi vonal kimaradt, de jött helyette több más -legalább annyira fontos- tényező. Bebe nagyon reálisan látja a szakmájában betöltött szerepét, amit nem csak elfogadott, de imádja is. Ez nem véletlen, hisz azzal foglalkozik, amit szeret, és azzal is akar egész életében foglalkozni, amit szeret. Teszi ezt még akkor is, ha néha vannak nehezebb időszakok, ha végre, -ahogy ő mondja- fel kell nőni. Ő az az ember, aki mindig mosolyog, és jókedvű, de ez az álarc egy igen mély érzésű, és két lábbal a földön járó művészt takar, aki teszi, amire hivatott.