23. Jocó és a fogadalmak

Ha nem lenne elég, amennyire be vagyunk rezelve életünk első közös élő rádióadásától, adás előtt tíz perccel gyorsan magunkra is riasztjuk a kölcsön kapott stúdiót - így már végképp teljes a pánik. Miután lenyugszanak a kedélyek határozott léptekkel kezdünk el haladni témánk / témáink felé, ebben az adás élő volta miatt pár nem-hallgató is segítségünkre van aktuális és frappáns megjegyzésekkel, melyek közül minél többet igyekszünk beolvasni. Szóba kerülnek babonák, karácsonyi ajándékok, a kávézás (így a daráló podcast is) és 2020-as céljaink. Felemlegetjük kedvenc évösszefoglaló keretrendszerünket, kérdezünk, válaszolunk, megfejtünk, valamint felhangzik az első "szívküldi" dal is - ami meglepetésre egy román sláger lett. Az adás végén Jocó elmondja ünnepi beszédét, majd Dani elindítja a himnuszt, de csak az tudhatja meg, melyiket, aki becsületesen nem hallgatja végig utó-szilveszteri adásunkat. Boldog új évet!

Om Podcasten

Titkos, éjszakai rádióműsor, hallgatók nélkül. Adásainkat a jövőnek készítjük - időkapszula jelleggel, hogy 2030. januárjában hiteles forrásból tudjuk visszahallgatni, mi történt velünk 2019-ben. Aktuális és anekdotisztikus történetek, páros stand-up és mélyinterjú önmagunkkal, persze szigorúan bizalmasan.