36. Dani és a megfelelési kényszer

Nem állunk meg, az iskolakezdés mellé érkezik egy négy blokkos időkapszula-monstrum, amiben a helyesbítések és aktualitások alaptáborából egészen a konyhapszichológia Kilimandzsárójáig küzdjük fel magunkat.  Dani születésnapján rögzítjük az adást, Jocó ajándékkal és egy vallomással készült, amit egyből az adás elején elő is hoz - mindannyiunk nagy meglepetésére. Szóba kerül a kevésbé válságtűrő ágazatok Top 10-es listája, a korlátozó intézkedések késlekedése, az éjszakai rádióműsor legendájának lerombolása és a slow mozgalomba vetett hitünk lángjának egyre erősebben pislákoló fénye.  Kiderül, hogy mi az a szorobán, hol élt és alkotott Puskás Ferenc, kit kísérnek még a Stinky Bugs zenészei; valamint, hogy hányadik legdrágább nb1-es igazolásnak számít a Felcsút koronavírusos románja - csupa olyan dolog, amik egyébként már a korábbi adásokban is kiderülhettek volna, ha nem két polihisztor-imposztor vezetné a műsort. Az megint nem derül ki, hogy ki Dancsó Péter. Megkezdődött a világvége, kukából esznek az emberek; alkohol, drogok, prostitúció  - de az is lehet, hogy az apokalipszis a világ teremtése óta tart. Ettől függetlenül folytatódik social media ajánló rovatunk, ahol a világ legtrágárabb és legidegesebb TikTok csatornáját ajánljuk, mindenkinek, aki szereti. Adás után az autóban Dani megmutatta a csatornát és az aktuálisan futó dalokat Jocónak, aki a frusztrált tiktokert viccesnek, az adászenéket pedig jónak találta. Hogy tetszett a zene, Jocó?

Om Podcasten

Titkos, éjszakai rádióműsor, hallgatók nélkül. Adásainkat a jövőnek készítjük - időkapszula jelleggel, hogy 2030. januárjában hiteles forrásból tudjuk visszahallgatni, mi történt velünk 2019-ben. Aktuális és anekdotisztikus történetek, páros stand-up és mélyinterjú önmagunkkal, persze szigorúan bizalmasan.