45. Jocó és a szentmise

Folytatódik a Balaton-cunami: mai adásunkat is Siófokon rögzítettük, állandó vendégünkkel, Baluval. Az adást reggel rögzítettük, hogy kipróbáljuk a morning show stílust, minden bakit ennek tudjatok be, plusz, hogy a kávé ihatatlan volt. Hiába, nem ez a specialitásunk. Ráadásul, hírcunami tépi a magyar közbeszédet, ami a mi fókuszunkat is néha elviszi. De, erről nem beszélünk. Ennyit a magyarázkodásból…, de, no para, nem tagadjuk meg magunkat, maradunk éjszakai, amit senki sem hallgat, csak néha a halak is kiugranak. Bepótoljuk az USA választások kiértékelését és az amerikai lélek mélyére ásunk, ahol megkóstoljuk a vasárnapi mókus-lasagnet. Dani beléptet minket néhány kihagyhatatlan FB csoportba, rögtön azután, hogy nem adtunk el semmit a Jófogáson. Apropó, ha vennétek mikrofont, biciklialkatrészeket, írjatok, de legócsere is érdekel.  Jocó nosztalgiázni kezd, tízezres találkozókról és hangos éneklésekről mesél. Ma már elképzelni is nehéz. Vajon, valami elszakadt bennünk? Talán az új év közeledte miatt elgondolkodunk a műsorunk hogyan továbbján, dűlőre nem jutunk, nélkületek nem is tudnánk… Hallgassátok meg, és írjátok meg nekünk.

Om Podcasten

Titkos, éjszakai rádióműsor, hallgatók nélkül. Adásainkat a jövőnek készítjük - időkapszula jelleggel, hogy 2030. januárjában hiteles forrásból tudjuk visszahallgatni, mi történt velünk 2019-ben. Aktuális és anekdotisztikus történetek, páros stand-up és mélyinterjú önmagunkkal, persze szigorúan bizalmasan.