81. Endre és a két pápa

A világtörténelem legkatolikusabb epizódjának meghallgatása előtt picit javasoljuk az 53-as adás újrahallgatását, ugyanis az ott bemutatkozó Endre történetét folytatjuk - ezúttal hárman. Jocó nagy meglepetésére vendég érkezett a stúdióba, akivel remekül megtalálják a közös hangot - bár eléggé kevés lépésből kiderül, hogy Jocó nem hallgatta vissza Endre első jelenését. Három fontos témán rágjuk át magunkat: egyrészt Endre családos-katolikus-pappá-válásának épp aktuális állapotáról kapunk egy pillanatképet, másrészt a napokban elhunyt Benedek pápa életével és munkásságával ismerkedünk, harmadrészt pedig átbeszéljük, hogyan pusztulhatna el a föld népessége - de ez már egy másik podcast? A nem-hallgatók esetleges felekezetváltásaiért az adás szerkesztői nem vállalnak felelősséget. 

Om Podcasten

Titkos, éjszakai rádióműsor, hallgatók nélkül. Adásainkat a jövőnek készítjük - időkapszula jelleggel, hogy 2030. januárjában hiteles forrásból tudjuk visszahallgatni, mi történt velünk 2019-ben. Aktuális és anekdotisztikus történetek, páros stand-up és mélyinterjú önmagunkkal, persze szigorúan bizalmasan.