#34. Stresszes a gyereknevelés? Ugyan... 1.rész: Családdá válás, kisgyermekkor

Arról beszélgetünk ebben a részben, hogy mennyi új helyzettel, stressztényezővel szembesülünk, amikor szülővé válunk.  Amikor gyermek érkezik a családba, minden megváltozik. Számos (külső és belső) elvárás vesz minket körül, és ezek egyenes úton vezethetnek a csalódásokhoz, kilátástalanság érzéshez. Az a felismerés is stresszt okoz, hogy rájövünk: már soha semmi nem lesz ugyanolyan, mint azelőtt, és számos dolog van, amit sehogyan sem tudunk kontrollálni, már NEM MI irányítjuk az életünket. A párkapcsolat is új szakaszba lép, ezen a téren is új kihívásokkal kell szembenéznünk, számos alkalommal érezhetjük úgy, hogy nehéz megoldani, hogy minden életterületre egyformán figyelhessünk. Elmeséljük, hogy mi hogyan éltük meg ezt az időszakot: elmondjuk, hogy mi is jelentős mennyiségű bűntudattal szembesültünk,  nálunk is előfordul, hogy egymás feszültségét átvesszük, és elindul a stressz-cunami, mi van, ha a gyerek se tudja kezelni az érzéseit, és szülőként gyakran mi sem tudjuk, mitévők legyünk, mit éreztünk, amikor a gyerek nem úgy viselkedett, ahogy vártuk, önmegnyugtatás elsajátítása feladat az anya és a gyerek számára is. Hozunk néhány ötletet ahhoz, hogy hogyan lehet megelőzni, kezelni a stresszhelyzeteket: Mi van, ha olykor látja, tapasztalja a gyerek, hogy stresszesek, feszültek vagyunk, és kiabálunk? Mi van, ha a két szülő eltérő módon viseli, kezeli a stresszhelyzeteket? Vajon igaz a mondás, hogy "Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond?" :) A következő részben folytatjuk! Köszönjük, hogy velünk tartasz.  Kövess minket Facebookon, Instagramon és Youtube-on is! https://www.facebook.com/tudatosparkapcsolat https://www.facebook.com/tudatoscsaladban https://www.youtube.com/channel/UCqqhE3C9ihpxSSKyGe7r5uQ https://www.youtube.com/channel/UCQ_I3_f0vRN0iXA2wc1uQ1g Zsuzsi és Krisztián kollerzsuzsi.hu kollerkrisztian.hu

Om Podcasten

Beszélgetések a családról, tudatosságról