Dr. Both Emőke Interjú | BAGázs Közhasznú Egyesület

A BAGázs Közhasznú Egyesület  többszintű közösségi megközelítésben segíti a dányi és bagi  romatelepeken élők társadalmi integrációját. Számos cikk jelent már meg a  Bagázs munkájának fontosságáról. Dr. Both Emőke személyére, ugyanakkor  talán kisebb fókusz irányul, pedig az egyesület elnökeként,  kétségtelenül Ő a sikerek egyik központi eredője, a személyiségjegyei is  nagyban türközik a szervezeti kultúrát. Emőke egy igazi innovátor. Amikor úgy látta, hogy az állami  keretrendszer nem elégséges a helyzet kezelésére, szervezett egy  magánkezdeményezést, majd annak élére állt. Baráti, ismerősi körből  kezdett el önkénteseket rekrutálni. Később tudatos építkezésbe fogott,  lelkes önkéntesekből profi szervezetet épített, mely mára már komplex  stratégiával rendelkezik. Személyes karizmája révén fiatalkorú elkövetők számára sikeres  történelemszakkört és múzeumlátogatást szervezett. Vezetőként  megteremtette azt a közeget, ahol a munkatársak hatékonyan tudnak  együttműködni. Céges támogatói hálózatot épített, többek között a Prezit és a Morgan Stanley-t is sikerült megnyerni az ügynek. Ne maradj le a következő adásokról, kövess bennünket: https://facebook.com/uzletiertek https://linkedin.com/company/uzleti-ertek Hallgatói visszajelzések alapján szeretnénk az adást fejleszteni, támogass bennünket konkrét javaslatokkal. Írj a hello@uzletiertek.hu címünkre!

Om Podcasten

Inspiráló kikapcsolódás önmagad vagy céged fejlesztéséhez.