Ha legközelebb azt kérdezik, hogy isten vagy-e?
Újraindul a Cinema Niche vetítéssorozat, méghozzá egy igazi filmcsemegével, Alekszej German 2013-as életmű lezáró opuszával, a Nehéz Istennek Lenni című alkotásával. Karácsonyra készülve a Sztrugackij tesók regénye alapján készült filmről beszélgettünk. Donáth Pétert, a filmet bemutató Magyarhangya egyik alapítóját arról kérdeztük, hogy kinek ajánlja a filmet (és nem, nem mindenkinek) és mihez tudná hasonlítani: Bosch és Bruegel képi világa, Tarkovszkij és Tarr Béla filmjei és hasonló durvaságok kerültek elő. Bél, sár, bélsár. A regény születésének társadalmi kontextusát boncolgatva ráéreztünk, hogy miért gondolta German aktuálisnak a témát - az értelmiségellenesség a fő motívum. És a végén Taki bácsi is befordul a kamerába (orosz hangja Leonyid Jarmolnyik, róla külön is ódákat zengtünk) és azt mondja: a szürkék után mindig jönnek a feketék, ezt jól jegyezzétek meg! (Saját megfejtésem: A hivatalnokok hatalmát a katonák váltják. De minden nézőnek lehet saját megfejtése.) Hogy a filmhez passzolóan blaszfémikusak legyünk: Jézus-Stirlitz középkori kalandozásaival kívánunk szép ünnepeket minden hallgatónknak. trailer: https://www.youtube.com/watch?v=11sMDQIgggA vetítések: 2025. január 10-én Budapesten a Puskin moziban január 17-én a pécsi Apollóban január 26-án az Urániában lehet megnézni a filmet. szabad asszociáció: https://coub.com/view/x0lts zenék: atlantida project (feat. noize mc) - Ничего нового https://www.youtube.com/watch?v=9Y35Esi9lss Ground Beat - Чёрная вода https://www.youtube.com/watch?v=fhijcWVp1HE LATEXFAUNA - SWEET https://www.youtube.com/watch?v=h47QY2OTRg4 Би-2 feat. Oxxxymiron - Пора возвращаться домой https://www.youtube.com/watch?v=kmxPFKIe4Zs