„A szurkolóktól minden segít a meccsen, még a fütyülés is” – Bánhidi Bence és Mikler Roland a Popfilterben

Az őszi minisorozatunk két kulcsfogalma az ízemlék és a biztos pont, mindenki életében van ugyanis legalább egy olyan emlék, amit egy ikonikus ízhez köt. A Pick azt kérte, vendégeljünk meg néhány olyan embert, akivel szívesen beszélgetnénk ízekhez kötődő emlékekről, történetekről. Nagyon sokat ötleteltünk, kik kerüljenek be a sorozatba, ami mindjárt kisebb csavarral indul: vendégségbe ugyanis mi mentünk – igaz, nem üres kézzel, ahogy azt majd látni fogjátok. Az e heti adásunkat a Szegeden rögzítettük ugyanis, ahol Csepelyi Adrienn idegenben léphetett pályára a Pick Szeged két magyar válogatott kézilabdázója ellen. Vagyis mellett, mert egy nagyon őszinte, önreflexív, hol már-már szokatlanul komoly, hol pedig fennhangon röhögős beszélgetés kerekedett belőle, amely annak is betekintést enged az élsportolók hétköznapjaiba, aki nem követi napi szinten a kézilabdát. A mai adásban tehát Bánhidi Bence és Mikler Roland, a bajnoki címvédő csapat két biztos pontja. Popfilter – Szűrjük a zajt!

Om Podcasten

Csepelyi Adrienn műsora a WMN-en: popkultúra minden mennyiségben az irodalomtól a sportig, a képzőművészettől a közösségi médiáig. Film, színház, muzsika – és mindaz, ami körbevesz bennünket. Mert minden mindennel összefügg. Popfilter – Szűrjük a zajt!